Én:) (magyarka)

 LETT

 CSEH

 SPANYOL

 GÖRÖG

 FINN

Nagy örömre ébredt ma szép Verona. Pakkot kaptam. Nők lapját, csokit, pirospaprikát…Nagyon köszönöm! Pont elkaptam a postást, mikor letette a küszöbre. Úgy néztem rá, mint egy fehér galambra, szerettem volna faggatni egy kicsit, hogy gerlicém, aztán mi hír a messzi magyarhonban…Virginia W. egyik regényének főhőse végignézi egy este, ahogy a szakácsnő megteríti az asztalt és tálalja az ételt, majd az a különös érzése támad, hogy ő most úgy megölelné ezt az alig ismert szakácsnőt. Végül aztán nem öleli meg, mert eszébe jut, hogy a kevésbé szoros emberi kapcsolatok milyen hidegek és távolságtartóak. Ez jutott eszembe, ahogy néztem a postást, és ölelés helyett csak végigkísértem a szememmel, ahogy leereszkedik a lépcsőn.

Megjött a francia lány, aki igazából nem is francia. Félvér, az anyukája német, az apukája Martinique szigetéről származik. Toulousban laknak, de most a nagyszüleinél volt Martinique-on két hétig. Leültünk a konyhába, elővett egy üveg erős, cukornádból készített rumot, és olyan növényeket kevert bele, amiket reggel még a nagymamája kertjében szedett. Aztán hozta a fényéképezőjét és mesélt. Pár perc után könnyes volt a szemem, de a rumra fogtam. A kert végéből látszott a pálmafás, fehérhomokos tengerpart. Kakaót, banánt, citromot termesztettek, reggelire pedig kókuszdiót ettek. Nem volt melegvíz, és az üzletekben áru, de maguk körül megtaláltak mindent, ami csak kelhetett. Az ő nagymamája pálinka helyett abszintot csinál egy ottani növényből. A sziget közepén magasodik egy működő vulkán, ami felett mindig van szivárvány, körülötte pedig gumicserjékből és bambuszokból álló érintetlen erdők, és ha bebújsz a sűrűbe, előbb-utóbb vízesésekre és hatalmas trópusi virágokra bukkansz. A tenger nem kék volt, hanem zöld, de tükörtiszta, a férfiak fogták ki vacsorára a halakat. A szigeten ugyanakkor állandó sztrájk van és benzinhiány, a főutakon végtelen a kocsisor, de ez a "karibi tűz és a francia életművészet harmóniájának szigete". Hát a hely azonnal bakancslistára került.

A lánnyal, Erikával, azért nehéz, mert nem beszél angolul, és kicsit mogorva a természete. Tegnap rajtam volt a sor, hogy az Ír kocsmabuli előtt összegyűjtsem a népet. Okosan végigkérdeztem előtte mindenkit, nem zavarunk-e, de a kanári lány otthon sem volt, a német fiú pedig legyintett és bezárkózott, pedig 12 nő között lehetett volna csúcsragadozó. Vannak lúzerek… Eredetileg csak pár szomszédot hívtam, meg a németcsoportos barátaim, de mindenki hozott valakit, így szűkös lett a hely, de nagyobb a jókedv, meg az est folyamán beszélt nyelvek száma. A törököknek nem mertem szólni, mert annyian vannak, mint a törökök… Erikához bekopogtattam egy pohár borral, és hálisten leült közénk, meg buliba is eljött, úgyhogy itt sem lesz gond.

Nagyon nagyon tetszett a buli, mégpedig az ír zene miatt. Az írek apostolának, Szent Patriknak a napja volt, ezért mindenki zöldben feszített és négylevelű lóheréket rajzolt a másikra. Az ír zene nekem valami nagyon laza kocsma-country hangulatot adott. Vígság és egyszerűség, egyet jobbra egyet balra, csörrentek a söröskorsók és kacagott a nép. Az ír csoporttársam koboldnak volt beöltözve, és nagyon híven őrizte a mitológiát, miszerint egy igazi kobold kicsit mindig részeg az otthon főzött cefrétől. A koboldot nagyon nehéz halandó embernek elkapnia, főleg a szivárványok lábánál lehet vele próbálkozni. Ha elkaptad, a szabadságáért cserébe üstökben rejtegetett kincseket, arany és ezüst tallérokat ígér neked. De te jobban teszed, ha nem kezdesz a kobolddal, mert furfangos teremtmény. (És erősen alkoholszagú…)

Elmesélem még a vasárnapi vacsorát. Güven, az alattunk lakó török fiú hívott meg magához. Már a facebookon látott üzenet megmosolyogtatott, nem hülye a gyerek, csak lányok szerepeltek a névsorban. Késve érkeztem, mégis első voltam, így segítettem neki a földről a lábosba tenni a leejtett makarónitésztát, majd erős égett szag ütötte meg az orrom, valami rendesen odakozmált a gázon. Szegény Güven teljesen odalett, hogy elrontotta a desszertet, ami az est fénypontja lett volna, de felmértem a terepet, és megnyugtattam, hogy semmi baj, tejbedarát még én is tudok csinálni. Így amíg ő a leégett lábost sikálta, én igazi török darából tejbedarát főztem, és megtanítottam Güvent a keverés művészetére. Azt viszont már nem engedte, hogy a tejbedaratorta gyümölcsökkel való díszítésébe is segítsek. Jól sikerült az este, megtapsoltuk Güvent, és sokan elkérték a titokzatos török desszert receptjét.

A vándorlás

  A vándorlás a molnár dolga,

a vándorlás!

Rossz molnár az, kinek

nem jut eszébe a vándorlás,

a vándorlás.

A kövek, bármily nehezek,

a kövek!

Vígan járják a körtáncot

és még gyorsabbak lennének

a kövek.

Ó vándorlás, én örömöm,

ó vándorlás!

Mester és mesterné,

engedjetek utamra

vándorolni.

Hová?

Patakzúgást hallottam.

a sziklából tört elő,

a völgy felé zúgott

frissen, fényesen.

Nem tudom, mit éreztem,

ki adta a tanácsot,

követnem kellett lefelé

vándorbotommal.

Lefelé, egyre tovább,

mindig a patak után,

és egyre frissebben zúgott

s mind fényesebben a patak.

Ez az én utam?

Ó kis patak, mondd, hová?

Zúgásoddal egészen

megbabonáztál.

Mit beszélek zúgásról?

Ez nem lehez zúgás:

Biztos a sellők énekelnek

a mélyben körtáncukhoz.

Hadd énekeljenek, pajtás,

te csak menj utánuk vígan,

hisz forognak malomkerekek

minden tiszta patakban.

Encinek meg Zsuzsinak nagyon köszönöm a szakdogapapíros ügyintézést. Elég vicces, hogy egy nap alatt döntöttem el, miről fogok írni, ezt mindig úgy képzeltem, több hónapon át töröm majd rajta a fejemet, hogyan találjam fel a spanyol viaszt. Kommunikáción maradtam a Világfalu témánál, végül is eddig minden nagyobb beadandóm erről szólt, magyaron érdekes a választás: irodalmi művek filmes adaptációja, de ez a tanár és ez az óra pár éve tényleg nagyon megfogott. Mindig Wass Albertről akartam volna írni, harcba szállni az irodalomtudomány sznob doktoraival, akik úgy érzem nem látják már a fától az erdőt, de ehhez megfelelő konzulenst találni szinte lehetetlennek tűnik, főleg innen.

A bölcsészkar és a magyar oktatási rendszer fenomenálisan nagy problémája a megfelelő nyelvoktatás hiánya. Anélkül a nyelvvizsga nélkül, ami a diplomámhoz szükséges, egyetemre fel sem vettek volna. És nem követhettem volna el nagyobb hibát annál, minthogy nem tartottam szinten magam folyamatosan nyelvekből. Hány és hány órát öltem már bele némettanulásba és most kezdhetem elölről. A német nyelvtan nem piskóta, viszont az angol szerintem tényleg a világ legkönnyebb nyelve, ha kicsit ráéreztél, hogy tudod kifejezni magad és azt lassan lassan mindig építed tovább.

Azt hiszem meg fogom szeretni a németkurzuson a tanárt, pénteken igen a szívembe lopta magát. Michael Ende-től olvastuk és fordítottuk a Végtelen történetet és a Momot, mindkettőt nagyon imádom. Utána meghallgattuk Scuberttől A szép molnárleány dalciklus pár részletét és megbeszéltük a szövegét. Schubertet hallgatni olyan, mint a víz alá merülve a csend békéjét hallgatni. Valami nagy béke van benne.

Mikor péntek este hazaértem, négy spanyol fiú pizzázott a konyhában, (édes istenem, hogy spanyolul is miért nem bírtam már megtanulni)…persze meghívtak engem is, és közölték, hogy hétvégén itt fognak lakni, a kanári lány barátai. Most mentek el, kicsit szűkösen voltunk, de nagy szeretetben. A mézes elfogyott, volt keletje, és spanyolul a pálinka olyasmit jelent mint ’erősen karcoló’.

Tegnap finn-magyar felállásban kirándulni mentünk. Egy olcsó hétvégi/családi jeggyel vonatoztunk a Rajna mentén, és megnéztünk két várost, Cochemet és Koblenzt. Naaagyon andalítóan dobogott a kisszívem, mikor besütött a nap az ablakon, suhant a táj, kanyargott mellettünk a folyó és a meredek domboldalakon szorgosan metszették a szőlőt. Cochem mézeskalácsházai felett egy középkori lovagvár falai magasodnak. Felkapaszkodtunk és német idegenvezetéssel végigjártuk a termeit, a vadászszobától a boszorkánytoronyig, titkos ajtókon át, lovagi páncélok metsző tekinteteiben. Ettünk német kolbászt, majd Koblenzben elsétáltunk a Deutsche Eckéhez, azaz ahhoz a sarokhoz, ahol a két folyó, a Mosel és a Rajna találkozik.

„You and I will like two rivers

Run and fall down to the sea

When we meet we’ll love forever

Lost forever you and me…”

Koblenz az egyik legrégebbi német település, kb. 2000 éves, és a neve azt jelenti: „az Összefolyók”.

Köszönet a pataknak

Így gondoltad,

zúgó barátom?

Daloddal, csengéseddel

így gondoltad?

A molnárlányhoz!

Ez volt az értelme.

Ugye, jól értettem?

A molnárlányhoz.

Ő küldött téged?

Vagy megzavartál?

Szeretném tudni,

Ő küldött-e téged.

Bárhogy is legyen,

belenyugszom:

megtaláltam, amit kerestem,

bárhogy is legyen.

Mammiiiiiiiiii, ne nézzetek annyi tévét!!! Szóval nyugalom, és igen, próbálok vigyázni magamra!!! Hol is tartottunk…A kedd este! (kicsit el vagyok maradva, mert a bejegyzések később kerülnek fel)

A kedd este itt egy Franagans nevű ír szórakozóhelyé, ami csak keddenként ingyen-olcsó bulit rendez külföldi diákoknak. Már hétfőn megindult a pletyka, hányasba lesz a legütősebb kezdő party. Jaj már alig várom, hogy én is tartsak beforebulit…úgy szeretek háziasszonyoskodni, csak főzni ne kelljen…Szóval sikerült meghívót szereznem és szívesen fogadtak a kis pálinkámmal. A helyzet nyugaton is változatlan, jó adag útravalókkal elcsíptük az éjjeli villamost, és nagy bandahangulatban bevonultunk az erasmus-paradicsomba. Kezdem szeretni ezt a szót: ERASMUS!!! Világfalu!!!! A buli olyan bulis volt, mindenki táncolta a maga néptáncát, hogy a finnek mennyire nem tudnak ritmusra lépni…bár a körbenállós teadélutános formációk kicsit untattak. Hazafelé énekeltünk a dómnak és én összehaverkodtam egy berber sráccal, valószínűleg azért mert kiköpött olyan volt, mint a Hairből Berger (bagolygyanús), de még a stílusa is. Szóval már nem nagyon tudok úgy végigjönni a kis diákfalunkon, hogy nem köszönök senkinek.

A késői hazaérkezés ellenére 7kor keltem, hogy beérjek németórára. Épp az ’I was drunk in Texas’-os pólómban támolyogtam a fürdő felé mikor kattant a zár, és megérkezett a szellemnek hitt német srác, a negyedik lakótárs. Rendesen megijesztettük egymást, én meg zavaromban magyarul kezdtem beszélni, valószínűleg azóta is azon gondolkodik, mit mondhattam…A mondókájából annyit vettem ki, hogy március végén teljesen kiköltözik, és addig is csak párszor lesz. Aznap tudtam meg, hogy az egyik magyar fiú, Ákos költözik majd be helyette. Egyik szemem sír, másik nevet, hisz örülök egy magyarnak, de jobb lett volna többet beszélni idegenül, ha már itt vagyok.

A németórák elég komolyak, kétszer két óra naponta. Azért mikor szerda reggel a tanár arra kért, beszéljek a magyar nyelvről, elővettem a legszebb mosolyom és a szempilláim is rezegtettem…húúúha, nekem ehhez még idő kell…mivel a magyar nyelvről csak magyarul tudtam volna prezentálni, azzal próbálkozott, hogy mit tanulok. Annyira előre tudtam a válaszomból következő újabb kérdést: ki a kedvenc német íród? Hát persze, hogy Thomas Mann, és már készülhetek is a Varázshegyről tartandó kiselőadásomra. Vért izzadok…nagyon nehéz, a csoport folyékonyan beszél. Végig feszülök és éjjel nappal szótárazok. Egy ír srác oldja kicsit a hangulatot, nagy humorzsák.

És desszertként a szerda esti salsa óra. Szintén facebookos villámüzenet volt, de a cseh lánnyal már kerestük is a helyszínt. 11 lány és 10 fiú jelent meg, a fiúk között volt mind a négy magyar srác, akikkel nagyokat röhögtünk egy egy magyarul elejtett megjegyzésen. A tanár, Karl, a bemelegítés után párokba parancsolt minket, itt jött el életem három legkínosabb másodperce, én lettem a 11. pár nélküli szamárfüles díszpéldány, de ugye minden történik valamiért, még mielőtt sokkot kaphattam volna, Karl kézenfogott és first ladyvé változtam. Természetesen az óra végére kiderült, hogy rejtett őstehetség vagyok, és az én Karlom szerint csupán fel kéne szabadítani belőlem a dolgokat…persze mondtam neki, hogy mindez azért van, mert vidéki vagyok, nálunk nem voltak lehetőségek, a szentgróti koktélban meg nem karolt fel senki, de hát annyi baj legyen, én nem cserélnék senkivel…reeeengeteg mosolyjel…

Vigaszdíjul a holland srác bókolt egyet az ajtóban, hogy a kedd esti buliban is én táncoltam a legjobban. Hahahaha…

Szép álmokat Magyarország! 

A facebook előtt tényleg le a kalappal. Zseniálisan ki van találva…(ez ugye a nemzetközi iwiw) Tagja lettem az összes Kölnnel kapcsolatos portálnak, és szinte minden nap bekerül valami a virtuális naptáromba. Már nagyon várom a francia lányt, hogy megbeszéljük ezt az internetfelosztást, mert őszintén, anélkül itt ki vagy szorulva mindenből. Tegnap a finn lány csengetett, hogy most olvasta, egy egyetem melletti kiskocsmában ma este erasmus találkozó szerveződik. Feldob valaki egy légbőlkapott ötletet az üzenőfalra, és ha elegen visszaklikkelnek rá, már csukódnak is az ajtók és vadidegen emberek ölelik keblükre egymást. Tegnap volt az asztalnál 4 görög, 1 lett, 2 finn, 3 argentín, egy kubai, egy török és én. A török sráccal sokat dumáltam. Hihetetlen szeretettel és lelkesedéssel fordult hozzám, mint nyelvrokonhoz, arról ugyanis teljes bizonysággal meg volt győződve, hogy a magyarok, a finnek és a törökök egy nyelvcsaládból származnak. ’I Love Budapest’ pólóban feszített, és érdekes szemszögből közelítette meg közös történelmünket. A törökök ugyanis a legjólelkűbb hódítók voltak, hisz nem bántották a leigázott területeken élő népesség vallását, nyelvét és kultúráját. A magyar ifjaknak külön megtiszteltetés volt janicsársorba kerüli, és híres anekdota, hogy a török szultán istanbuli palotájában az odahurcolt magyar háremhölgyek voltak messze a legszebbek. Nagyon finoman elmeséltem neki, hogy nekünk van egy Egri csillagok regényünk, amiben Jumurdzsák nem a jótündér, erre meg kiderült, hogy ’jumurdzsák’ annyit jelent törökül, mint ’kedves ember’. Arra már nem mertem rátérni, hány mondókánkban gyógyítgat magyar kisfiú vérző gólyalábat, amit csúnya török gyerek vágott meg. Sosem megy ki a fejemből az a rajz a kedvenc mesekönyvemben, mikor sír az a szegény gólya, a pirospozsgás magyarka meg egy kendővel kötözgeti a lábát. A szocializmusnak meg annyit biztosan köszönhetünk, hogy minden kubai tudja hol van Magyarország. Az argentinokkal megdumáltuk Maradonát meg Eva Peront, az egyik görög lánnyal pedig együtt leszek órákon. A német kurzus vicces volt, mert a tanár úgy be volt rekedve, hogy annyit tudott mondani, ma elmarad az óra. Sok a kínai, de egy édes izlandi lány mellé ültem, akivel felesbe vettük meg a két méregdrága könyvet, a fontosabb részeket meg fénymásoljuk egymásról. Sajnos már két napja esik, de tavaszillat van a levegőben.

Szerelmesleveleket, adományokat, túlélőcsomagokat, látogatókat és hajléktalanokat a következő címre várunk:

Frau Dalma Kertesz

50354

Hürth-Efferen

Hahnenstr. 31/a 102. Germany

 Telefonos elérhetőségeink is némiképp változtak: 004917662278895

 Ui: bankszámlaszámunk privát email küldése esetén a főszerkesztőnél elérhető, így Ön is segíthet benne, hogy a blog további színes kalandokkal gazdagodjon…

Nagyon különös és ijesztő érzés egyedül belecsöppenni egy világba, ahol nem ismertél előtte senkit és semmit. Ahol idegen a levegő, az ágy, amire lefekszel, a nyelv, amit beszélnek, a villamos, amire felszállsz, az emberek, akikkel együtt kell élned. És magadon kívül senkire sem számíthatsz, hogy bevezet, hogy megismertet, hogy bemutat, hogy a kedvedért lassabban beszél. Mivel az egyetemre járás teljesen passzív dolog is lehet, hisz még tanár/diák között sincs mindig interakció, semmi nem kötelező, semmi nem hivatalosan szervezett, nincsenek se családi, se baráti gyökereid, így megérezheti az ember a szabadság egy érdekes oldalát, a félelmét is. Kicsit elkalandozva: van egy könyv, „menekülés a szabadság elől”, vagy valami ilyesmi, mely szerint a világban sok minden megérthető ha ezt megértjük, még a hitleri ideológia sikere is. Az ember, aki fél a túl nagy szabadságtól, könnyeden beállítható a sorba, hogy ütemesen menetelve a többiekkel gondolja azt, amit a parancs ad. Mert néha maga a parancs, az iskolacsengő a biztonság.

Ha elég bátor vagy és nyitott, meg van mar egy kis tőkesúly, akkor viszont ez a szabadság a legizgalmasabb dolog is lehet.

Elhatároztam, hogy mindenhova elmegyek, ahova csak ellehet, mindenkit megismerek, akit csak meg lehet, igenis, erőltetve és küszködve is, mert elkapott az a félelmetes érzés, hogy végig lehetne csinálni ezt az egészet a kicsi szobámban ülve, könyveket olvasgatva, szótárból tanulva a nyelveket, végig interneten beszélve nagyon szeretett és örök barátaimmal, akiknek minden életjele egy ajándék volt eddig is és az is marad, mert milyen jó hogy velük már ismerjük és szeretjük egymást pontosan azért, amik vagyunk.

Szóval tagja vagyok facebookon egy csoportnak, ami a Kölnben tanuló külföldieket gyűjti össze, és ott olvastam az üzenőfalon egy vasárnaponként szervezett vacsoraestről. A lényeg, hogy minden vasárnap 7kor találkozó a kölni dómnál, és onnan együtt enni megyünk egy étterembe. Megkérdeztem a szomszédban lakó finn lányt, eljönne-e velem. Mikor felértünk a metróból, és teliholdfényben ott magasodott előttem a kölni dóm, egy utcazenész meg gyönyörűen játszott a hegedűjén, az valami nagyon szép jel volt, hogy jó helyen vagyok. Ez volt ez első találkozás a dómmal, tényleg azt hittem, hogy Kékmecset meg a Notre Dame után nem jelenthet már nekem templom semmit, és nem tudom, hogy most a holdfény tett-e, de volt benne valami nagyon égi melódiás titokzatosmisztikus.

A vacsora egy német étteremben volt, a srác aki szervezte kis előadást tartott a német gasztronómiáról, és külön jellegzetességként megjegyezte, hogy a német pincérek mindenhol híresen udvariatlanok. A pincérek, akik már osztották az étlapokat, ezt süket fülekkel hallgatták és mindent elkövettek az est folyamán, hogy eleget is tegyenek a dolognak. Egy kis adag valamit rendeltem, amiről abszolút fogalmam sem volt, hogy mi lesz, de az égiek még mindig velem vannak, mert a tányéromon talált sötét kockának, igazi véres hurka íze volt. Az asztalomnál ült japán, finn, olasz, spanyol, lengyel és német is...Szóval ma este jöttem rá, hogy ez az utazás, ilyeneket beszélgetni. Volt szó nyelvekről, kultúrákról, városokról, könyvekről, kocsmatörténetekről…Még mindig az én angolom a legszarabb, de például mikor a Woody Alan filmekről kellett beszélni, én valami olyan hihetetlen nagyon el akartam mondani amit gondolok, hogy úgy beleugrottam a legbonyolultabb gondolataim kifejezésébe, hogy még magyarul sem láttam a végét, és nem is sült el mindig teljesen jól, de azért éreztem a visszajelzésekből, hogy sok minden átment…mosolyjel…kitágult a világ…

Most nézem az órát, egy hete jöttem. Elég gyorsan elment. Kezdek beletanulni itt a dolgokba. Kanári lány tegnap elvitt a közös mosókonyhába. Kell venni egy mosókártyát, pénzt tölteni rá és 1.50ért mindenki moshatja a saját szennyesét. Vettünk nekem szárogatót is, meg kispárnát és egy plédet, eddig hálózsákban nyomtam. Nagy elhatározással egy könnyű és olcsó futócipőt is vettem. Úgy képzeltem a dolgot, hogy egyszerűen csak nekiindulok, mint Forest Gump, ki tudja miért és meddig, és futok, mert futok, ahogy visz az út. Van itt nem messze egy hatalmas park, tóval a közepén. Egy darabig még sajnos nem tudom elkezdeni, mert a kiscipő véresre törte a sarkam míg a boltig elértem benne, még jó, hogy puhítani akartam kicsit a nagy út előtt.

Tegnap átjött a kenyai fiú, hogy nézzünk együtt filmet, épp egy kis délutáni szunyókálásból ébresztett fel, úgyhogy három nyelven makogva beszéltem a meglepetéstől és megbeszéltünk valamit mára, amit nem értettem, mármint csak azt a pár alap dolgot nem értettem, hogy hol, mikor és mit…szóval érdekes lesz.

Este nekiindultam a városnak, mert itt volt AndiBandi, akiről már meséltem, találkozót tartottak a nyári amerikás munkatársaikkal. Így egy német lány, két ausztrál, meg Andi és én beültünk egy bárba, ahol én megittam az első kölni sörömet. Kölnnek külön söre van, amit csak és kizárólag itt lehet kapni az egész országban, és arról híres, hogy egy a picolónál is szűkebb, kisebb pohárban adják. (Szóval kevés és drága, lehet hogy az utolsó is volt.) Aztán betértünk egy buliba…egy rap-buliba. Hát ebbe az emeled a könyököd, rogyasztod a térded, mutogatsz az ujjaiddal táncba én hamar beleuntam volna, ha nem jön….na ki jött?....hát persze, hogy egy Szarvas, aki piros jageres hawaikoszorút húzott a nyakamba és fergeteges breaket nyomott a táncparkett közepén.

Annyira jó volt látni Andit! Hatalmas kacarászással megbeszéltük a wc-ben, miközben mindenki minket lesett milyen nyelven karattyolunk, hogy milyen különös is a mi barátságunk. Együtt ugráltunk az ibizai diszkóban, meg tekertük a malagai latinbárban, ettük paradicsomós pirítóst az andalúz poligonón, majdnem lekéstünk egy kompot Marokkóban, elrepültünk New Yorkba, ahol a Columbia egyetemen reggeliztünk, Kölnben meg egy szarvassal táncoltunk. Pesten egyszer vagy kétszer, ha összefutottunk. Émim téged is sokat emlegettünk!

A szarvasunk kiosztott még pár jagert, aztán eltűnt, hogy átadja helyét egy fekete német rapernek. Számomra hihetetlen módon a srác két órán keresztül összefüggő angol szöveget mondott rá a zenére, és néha arra ösztönzött minket, hogy kiabáljuk vele felemelt karral meg hajlított kézzel, hogy piece, meg freedom, meg f...f...f…Később derült ki, hogy a német akcentusa miatt az ausztrál lányok sem sokat értettek belőle, a németek meg még úgy sem…

A hármas németcsoportba kerültem, holnap kezdődik az oktatás. Négy szint van, remélem értek majd valamit. Sajnos a névsorba rengeteg Csiang Li meg Lu nevet láttam, ez nem jó, mert ők ilyen nagy bandában futkosnak és nem néznek senkire akinek nem ferde a szeme…Puszi mindenkinek!

ui: jaj hát Papa, nagyon meg vagyok hatódva az elektronikus nőnapi képeslaptól, nagyon köszönöm. Maminak meg üzenem hogy eszek, tegnap csináltam palacsintát!

Túl vagyunk az első party. Úúúú Jó lesz ez gyerekek, nagyon jó…Kezdem a kályhától: kb. az ügyintézés felén túl vagyok. Azért pár dologtól nagyon tartottam, pl. hogy értetem meg magam a bankban, de ez az angol nyelven beszélés beválik, mivel ez nekik is egy idegen nyelv, kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Aztán felfedeztem a kisvárost, ahol a kollégiumfalu van. Olyan Szentgrót méretű, nagyon meg vagyok elégedve vele, kis parkok, minden fontos üzletből egy, illatozó pékségek sora az utcasarkokon. Kíméletlenül szelektíven gyűjtjük a szemetet, a házacskában is 5 szemetes van, és az utcákon is mindenhol. Lassan kezd feloldódni lányos zavarom, mit hova is kell dobni. Tegnap annyira koncentráltam a kukáknák, a kezemben négy hatalmas szemeteszsákkal, hogy az egyik konténerbe véletlen a lakáskulcsot is beledobtam. Ez azért is izgalmas, mert nekünk nem egyszerű kulcsaink vannak ám, hanem ilyen 300 eurós harry potteres szerkezetek. Az az egy kulcs, mindenkinek ugyanúgy kinyitja a közösségi épületek ajtaját, csak az apartman lakóinak a kulcs nyitja még pluszban az apartman ajtaját, és most figyelj, csak a saját kulcsod nyitja a szobaajtódat.

Mármint ugyanaz az egy kulcs…

Nekem ez hihetetlen…Szóval kulcs a kuka mélyén, én meg a kukában, mikor egy fekete srác mosolyogva megkérdezi a hátam mögött, mit találtam ott bent, ami ennyire megfogta a fantáziámat. Így ismerkedtem meg Georgeval, egy kenyai sráccal, aki pár házzal arrébb lakik mint én.

Tegnap a kanárilány szólt, hogy este vacsorát adunk, kezdjünk neki a készülődésnek. Igenis, már szeltem is a paradicsomot a tonhalsalátába, Amerikába is ezt az egyet merték rámbízni. Csináltunk még ananász és körtesalátát, megterítettük az asztalt, még kis gyertyákat is tettünk, na mondom ebből se lesz nagy ereszdelahajamat buli, de korán is volt még. 8kor érkezett két olasz meg egy spanyol srác, utánuk még két olasz lány. Kicsit kilógott a haj- meg a szemszínem, meg hiányosabb volt a latin nyelvtudásom is, de nagyon jól éreztem magam. Fondüt ettünk. Középre tettük a gyertyákkal melegített lábast, és nagy piszkafákkal mártogattuk forró foghagymás sajtba a kenyérszeleteket. Isteni. Mányifíííík!!!!!! Vacsora után mi házigazdák, addig nem ülhettünk le iddogálni, míg mindent el nem mosogattunk. Kicsit el is kerekedtek a szemeim az ügyön, de kéremszépen a Kanárin így járja. Hehe, no jó, tudom, csak nálam nem így járja…tudjátok, nekem ha buli van akkor buli van. Épp ezen töprengtem a lábasokat vakarva, mikor az olasz fiú felém nyújtott valami barna löttyöt egy tálba, én meg azzal a lendülettel már öblögettem is ki a cuccot. Na akkor fagyott meg a levegő, szerencsére csak pár percre, aztán éktelen röhögés tört ki. Kiderült, hogy valami mézrum koktélt küldtem a lefolyóba, amit nem mosogatásra, hanem kóstolásra kaptam. Hát itt már ki kellett hoznom a mézest, mondom mutatok én nektek olyan koktélt, hogy nem sajnáljátok a másikat. Egyre jobb lett a hangulat, mikor megjelent Levi, hogy azonnal mennem kell vele, mert a szomszédban magyar-török buli van. A házba alig lehetett beférni, de a két-háromszoros többségű török hódoltság területén széles magyar jókedv uralkodott. Itt voltak a múltkori srácok, és Judit, aki egyetemi gyakorlaton van itt Kölnben, szintén Közgáz. Az az igazi mindenhonnan alkohol folyik és mindenki a zenét piszkálja és bögrében iszik és összevissza beszél és sorban áll a wcnél házibuli volt. Azt a kihívást állítottam magam elé, hogy unszimpatikus embert keresek, de egyenlőre nem sikerült. És semmi előítélet a törökökkel, az egyikkel Schopenhauert szidtuk, a másik mindenkiről hihetetlen jó rajzokat csinált, a harmadik a török-magyar közös szavakat szavalta. Így indultunk el a buliba, ami kb. 20 méterre volt a házamtól, és minden csütörtökön ide gyűlik össze a nép. Az első három szám német rap alatt majdnem befontam a hajam, de hálisten valaki leüthette a dj-t, és jött a dizsi. A kenyai fiú is megjelent, kukáslánynak hív, és aztán vele beszélgettem hajnalig két széken a tornácon. Az élet lényege a hakuna matata. És mi európaiak túlbonyolítunk mindent, és zavart csinálunk az agyunkba feleslegesen. Hát és hogy azzal a hatalmas fehér fogsorával mindig mosolyog, tényleg le merném fogadni, hogy ez még semin nem aggódott az életben. Unszimpi embert találni. A küldetés folytatódik. Hakuna matata!!!!!!!!!!!

Most megyek megnézem milyen németcsoportba kerültem. Csóóók, írjatok!!!!

Jaj, miért van, hogy az olasz teljesen megérti a spanyolt és a spanyol az olaszt, és a szlávok is totál egymást és a szerencsétlen kis magyar egyedül, mint a kisujjam, de kelljen csak énekelni meg táncolni, meg bulizni, mert ahhoz értünk mi, sírva vagy örülve vigadva!

Persze azért ma összeszedtem az egyetlen finn lányt, hogy legalább mi finnugorok tartsunk össze, és most ő a legjobb barátnőm, csak az ősfinnugor helyett angolul dumálunk, amiből ő halál perfekt. Olyan szinten elfáradok a nap végére, hogy a villanykapcsolóig nincs erőm elmenni. Jut eszembe, holnap IKEA, mert sürgősen kell olvasólámpa meg konzervbontó. Ma sikeresen beiratkoztam az egyetemre, majd három órás szintfelmérőt írtam németből. Úgy 70-en lehettünk egy hatalmas előadóban, ahová nem vihettük be a táskákat és a kabátokat, nehogy puskázzunk, és 10 ember járkált végig a sorok között, sasszemmel nézegetve minden szemrebbenésed. Öregem, teljes vizsgaláz kapott el, pedig eszem ágában sem lett volna csalni, tudod ki akar valami olyan csoportba kerülni, ahol nem értek egy szót sem. Ennek ellenére még lehet, hogy megviccel az élet, mert a legtöbb pontot érő szöveghallgatás Franz Kafka életéről szólt, amit magyarul kívülről vágok. Attól félek, éppen azért tudtam minden kérdésre válaszolni, mert abszolút ki tudtam következtetni, mit jelenthet egy-egy szó. Most Kafka kezében a sorsom, pénteken lesz eredmény, jövő héttől pedig hétfőtől péntekig tartó félnapos nyelvoktatás kezdődik 6 héten keresztül, az egyetem első napja csak április 14. Réka most Dublinban kirándul a csehekkel, így azt hittem ma lesz az első napom húsvér magyar szavak nélkül. Tévedtem. Az előadóban, ahol a szintfelmérőt írtuk, a hátsó sor legszélére ültem le, mellettem 4 srác. A legkoncentrálósabb pillanatokban arra leszek figyelmes, hogy magyarul sugdolóznak, ezt csak azért tudták megtenni, mert a 10 felügyelő egy japán lányt fogott éppen körbe, akinél egy miniatűr fordítógépet találtak, végül nem rúgták ki, csak a végéig elvették tőle. Mikor végeztünk jóízűen beköszöntem a srácoknak egy szevasztokkal, lett is nagy örvendezés, úgy imádom az ilyet, magyarok a nagyvilágban. Mind a corvinusról vannak, szóval ők, Réka, Levi, és még két lány jön áprilisban. Majd azért egyik este csinálunk magyar estet.

Mikor hazaértem, ez az irtó cuki kanáris lány szólt, hogy ne egyek, mert ma vacsoravendégeink lesznek, és ő főz. Sztem én ezzel a csajjal olllllyan szerencsés leszek…Halsaláta volt finom mártásokkal és zöldségekkel, és még a bor is külön passzolt hozzá. Ma megmosolyogtam a hűtőt is: az ő polcán: gyümölcsök, zöldségek, joghurtok, szószok, az enyémen: egy pickszalámi, egy rúd szarvaskolbász, májkrémek, a Tibcsitől kapott pirosarany, a Danitól kapott gulyáskrém…egyébként imádtam a vacsorát és sajnos aggaszt is, mennyivel egészségesebb és könnyebb kaják sorait eszik ezek a mediterránók, azért úgy igazán…

Vendégeink: egy spanyol lány, szintén a kanáriról, aki most Oxfordban tanul, és egy olasz lány Veronából, aki orvos lesz, és egy budapesti gyakorlaton 2005-ben beleszeretett egy magyar orvosba, aki aztán ejtette, de a csaj azóta nem bír másra gondolni…chjaj. Hihetetlen édesek volta, mert a kedvemért nem spanyololaszul vagy németül beszéltek, hanem angolul, de néha ha nem vették észre és bezavart a bor, akkor váltottak egyet…ááááááááá

Mami, Anya, lehet nekem majd aprólékosan leírt finom recepteket küldeni, ha ráértek, se nokedliszaggató, se krumplinyomó…hehe, a pálinkát nem mertem elővenni, mert egy pohár bortól teljesen, de komolyan mondom, hogy teljesen berúgtak!!!!!!!!!!

Ui: Ha a francia lány megjön, 2 vagy 3 hét múlva, vele kell megbeszélnem, hogy én is beszállok pénzzel az internetbe, és hadd kapjam meg a jelszót. Addig nem tudok normálisan netezni, mert nincs pofám több időre elkérni..

Uiui: Julisom, a francia lány Toulouseban lakik, hihetetlen, majd tőle tudom meg mi a legrövidebb út hozzád!

Uiuiui: puszi mindenkinek, írjatok!!!!!!!!

UIuiuiui: A nap nagy híre, hogy március 15.ig le kell adni a szakdolgozatcímeket mindkét szakon, témavezetőstül és változtatni már nem lehet. Köszönjük ELTE...szííívás

Na, az lesz a taktika, hogy megírom előre a kis bejegyzéseimet, és valakit megkérek, hogy pár percre hadd használjam a netjét, és akkor már csak egy pillanat feltenni.

Hol is kezdjem? Felszálltam a buszra, elbúcsúztattam apát, aki szerintem jobban izgult, mint én, és amint kiértünk Pestből elolvastam a Zsuzsi ajándékát, egy saját készítésű mesét magamról, eztán, ahogy a mese előre megírta, belemerültem az én kis gyönyörű csodavilágomba, meg a suhanó tájba. Érdekes út volt, végig a nagyobb cseh és német városokon, ahol az utasok teljesen kicserélődtek. Noémi és az istanbuli út emlékére, no meg a magam szórakoztatására, hajónaplót vezettem:

20.00 – Pozsony: első útitársam egy szlovák néni, kiskutyával az ölében, aki a két ülés közötti rádiógombokat nyomogatva, állandóan az én csatornáim kapcsolta el véletlenül, vagy erősítette fel a maximumig, mikor szóltam neki, jót vihorásztunk az ügyön. Egy magyar lánnyal wc-t kerestem az állomáson, ahogy beszélt hirtelen magam előtt láttam egy jó barátnőmet, Jóo Andit, akivel spanyolban, meg ámerikában utaztunk együtt. Rákérdeztem a lánytól, nem rokona-e? Nem, nem rokona, csak általánosban és gimiben is egymás mellett ültek. Kicsi a világ. Ja, és Andi is németben erasmusozik, majd csinálunk újabb közös kalandokat.

21.00 – Brno: átszállás, viszonylag simán ment, természetesen büntetést fizettem a nagy csomagjaim miatt. 

22.30 - ismeretlen megálló: mellém ül egy csehül beszélő kínai

23.00 – a kínai éktelen horkolásba kezd

24.00 – miután csehül végignéztem egy filmet, alvásra helyezkedem

02.12 – hatalmas visongásra ébredek a buszon, az autópályán kielőzünk egy lángokban álló autócsontvázat, az egész szürreális, lehet, hogy csak álmodtam

05.30 – megálló a pályán, a busz tankol, engem a legszebb álmomból ébresztenek, ezért felidéződik bennem Hrabal regénye, A szigorúan ellenőrzött vonatok utolsó sora: „Maradtatok volna otthon a seggeteken.”

06.45 – Frankfurt, szakadó eső, elhagynak a magyar barátaim, mellém ül egy német bácsi, váltottunk pár szót

07.55 – Bácsi leszáll, és fura megállapítást tesz: ha vörösre festetném a hajam, nagyon szép lennék…enélkül is éreztem friss szépségem mindenható erejét…

09.00 – Mivel az utaskísérő csajszi kicsit elfáradt az éjjel, már hajnal óta elfelejt angolul is közlendőket tenni, a cseh krixkraxból először nem veszem ki, hogy Bonnban vagyunk, már azon parázok, hogy nem szálltam le és Amsztedamban fogok kikötni, aztán hívhatom a Maját, mikor kisüt a nap és Queen szól a rádióban: too much love will kill you, ettől megnyugszom…

10.10 – Minden bizonnyal Kölnben vagyunk

10.15 – Leszállok. Egyedül. A busz elmegy.

10.16 – „egyedül vagyok és kicsike vagyok és éhes vagyok, segítsetek Vuknak a kisrókának” helyett, büszke erős fasza vagány élettelteli nyitott és cselekvő csaj vagyok: és bár a busz a világ végén tett le, ahol autó sem jár én elvonszolom magam egy főútig és taxira vadászom. A legédesebb török taxis a világon, be nem álló bagólesővel kalauzol végig Kölnön, külön tekintettel van rá, hogy hochdeutschban beszéljen, és imádja Budapestet.

Egy kollégiumfaluban lakok. Szó szerint. Hürth-Efferen már nem Köln, hanem egy kisváros, ahonnan villamossal 10 perc az egyetemi negyed. Ebben a faluban pedig csak és kizárólag egyetemisták vannak, olyan tökéletesen tervezett, mintha legóból lenne. Vannak lakótelepek, nagy és magas emeletesházak, vannak kisebb tömbházak, sárgák, kékek, pirosak, és vannak különálló, apró kis faházak, apartman-szerűek, főként a sítáboros szállásokra emlékeztetnek. Ezek között füves placcok, kosárpálya, pinpong és kis kanyargó utak. Az első éjszakámat Rékánál, egy magyar lánynál töltöttem, mert csak hétfőn 9kor lehetett kulcsot felvenni. Rékát nem ismertem előtte, de borzasztóan nagy szerencsém volt vele, nemcsak egy hostelt úsztam meg, választ kaptam kismillió kérdésemre is. A nap folyamán irtó édes és mindig mosolygó cseh lányok futkostak be hozzánk, olyan ez itt, mint valami kis kertváros, ahol a szomszédok átugranak egy-egy pletyire.

Sajnos megint rá kellett jönnöm, legújabb kalandomban, mint ahogy az összes többiben is, nem bátor voltam, hanem vakmerő. Angolul teljesen perfekt mindenki…mármint az erasmusosok…annyira perfektek, hogy már unják, ezért németül próbálnak beszélni egymás között. Ma a hivatalos helyeken mindenhol kértem, angolul beszéljünk, de velük inkább bevállalom a németet, mert abban ők is bizonytalanok. A fejemben olyan de olyan káosz lett, hogy azt nem lesz egyszerű kipucolni…Szóval, lesz itt küzdés, megmondom.

Reggel átvettem a kulcsaimat. A falu legszélének legszélén lakom egy kis sárga faház emeletén. Saját szobám van, egy erdőre és madárfüttyre nyíló erkéllyel és ablakkal. A fürdőt, és a konyhát még három emberrel osztom meg: egy kimondhatatlan nevű lány a kanári szigetekről, egy francia lány (aki most nem lesz három hétig) és egy német fiú, aki állítólag az elmúlt félévben 6szor jelent meg, azóta nem látta senki. A kanáris lány írtó cuki. Ikea őrült, így a mi házunk nagyon jól felszerelt, és elég rendmániás, már megkaptam a takarítási beosztást. Azt kérdezte nem baj-e ha néha hozza majd a spanyol barátait…angolul perfekt, így mondta, hogy németül szeretne velem beszélni, de általában én inkább angolul válaszolok, ha ő átvált…szóval vicces. A szomszédban egy nagyon olaszos olasz csávó lakik, ő már biztosított, hogy a bulik nála lesznek. Szóval sztem lesz itt élet, amint belejöttem az önkifejezésbe. (Julis, téged más bulikba viszlek!!!)

Ma beiratkoztam a némettanfolyamra, holnap írom a szintfelmérőt. Egy magyar sráccal, Levivel ebédeltem a menzán, ő is már fél éve itt van az orvosin, és nagyon bírja.

Egyenlőre ennyi…azt hiszem halálfáradt vagyok…

Par percem van, pedig litaniakat irnek. Egyenlore bajosan van netem, ezt meg meg kell oldani. A kollegiumi szobamat teljesen nekem terveztek, az erdore nyilik, egy kanari szigetekrol szarmazo lannyal lakom. Az angol es a nemet teljes kavart okozott a fejemben, az biztos, hogy mar egy nyelven sem beszelek normalisan. Igerem, idovel mindent leirok. Millio, millio csok mindenkinek!!!!!!!!!!!!

Egy kis bevezető: az embernek néha azért is el kell mennie, hogy értékelni tudja a dolgokat. Próbáltam mindenkit végiglátogatni, aki fontos, annyifélék vagytok mind, és úgy szeretlek bennetek, mert erőt adtok, veletek erősebb vagyok, és ha éppen nem vagytok, akkor a tudat erősít, hogy vagytok. Mert ugye Babám, nem az a lényeg, hogy erősek vagyunk-e, hanem hogy annak érezzük-e magunkat. A lányok és Atis is nagyon hiányzik már a messzeségben. Még mindig és abszolút érzem, hogy mennem kell, hogy akarom, hogy szaladjon az út és vigyenek a kalandok, hogy még nem akarok az a peronon integető ember lenni, akinek békével és nyugodt megelégedéssel telik meg a szíve, búcsút mondván a világ vándorának. Ahogy estefelé vezettem be Zegre, szólt valami nagyon jó szám a rádióban, közel látszottak a pakodi dombok és ment le a nap, azt is eldöntöttem, hogy valószínűleg a legszebb helyen lakom, vagyis nőttem fel a világon. Aztán vittem almát a Kátyának, mikor meglátott toporzékolt, a földet kaparta, olyan szilaj volt, kecses és rezzenékeny, hogy akkor azt is eldöntöttem, nála sincs szebb a világon. Pesten azon gondolkodtam, szeretem-e Pestet. Bizonyos pillanatokban és bizonyos emberekkel mindenképp…az aluljáróban hegedűszó csapta meg a fülemet ’A vén cigány’ dallama volt, így azonnal mentem a hang irányába. Dúdolgatva megálltam mellette, és dobtam az öregnek egy százast, meg mondtam, hogy ezt nagyon szeretem. Megköszönte, bókolt valamit és teljesen meghatódott, kiderült, az apjának is ez volt a kedvence. Na de miért is írtam le ezt, tudjátok, mert ez egy ilyen blog lesz, ilyen bölcsészes. Ha nem írok sokat, akkor valószínűleg nem érzem jól magam és ezt büszkeségből titkolom, bármi megeshet…Szombaton megyek, kivételesen nincs „nézz az ég felé”, mert buszozom….csóóók mindenkinek, mindig és állandóan hiányoztok!!!