„A naplóírás nagy szabadságot engedő, intim műfaj.”-mondta egyik kedvenc irodalmárom. Bár még mindig nem jöttem rá teljesen, mennyire jó, ha az ember fia egy blogra vetíti ki önmagát. A személyes naplóm többet gazdagodott, mint ez a blog, de abban túlontúl nagy a lélek gyors benyomásainak hangsúlya.

Hajnalban írtam egy bejegyzést, már csicseregtek a madarak, és a billentyűk égtek az ujjaim alatt, de most délután megnyugvással vettem észre, hogy nem publikáltam, azaz egyetlen kattintás híján nem tettem láthatóvá. Érdekes, de jelnek vettem, úgyhogy az iromány el lesz téve álneves blogok sötét rejtekére…Nem is írtam benne másról, csak az élet bozontos, zűrzavaros sűrűjéről.

Azt hiszem azért írtam ezt le, mert páran zaklatnak, hogy elmaradoznak a bejegyzések, biztosan lankad a hangulat. Hát nem, de a magam, és Kékszakállú hercegeim érdekében az utolsó ajtót zárva kell tartanom. Szóval ne bántsatok ezzel, ez mégis csak a világháló!

Átdorbézoltuk a Szentivánéjt, a ’varázslatos’ és ’mágikus’ éjszakát. Egy vízipipával, meg a 80as évek szerelmes dalaival elűztük a sötétséget. 

Aztán tegnap megjött az első nyári szellő, (ez azt jelentette, hogy legalább már sálat nem kellett reggel a kabát mellé felvenni), és ennek örömére nagy csapattal indultunk neki az erasmusosok keddi gyűjtőbarlangjának, a Flanagans nevű ír kocsmának. Én már meg sem lepődök, hogy az egyik ember Dubaiból, a másik meg Madagaszkárról van, állítom, hogy a Marsról is idecsöppentek egyketten…Jonának névnapja volt, és valami litván szokás miatt hatalmas búzakoszorút hordott egész este a fején. Amerre csak ment fűszálakat és margaréta szirmokat hagyott maga után, mint valami borvirágos tavasztündér! Óriási sikerünk volt, nyíltak előttünk a pultok. 

Míg vártuk az első villamost hazafelé, összetalálkoztunk a spanyol-olasz erasmus törzsbandával, akik mindenkinek adtak egy új nevet, én lettem Antónia, és szerenádoztak egyet az utca közepén. Minden depresszióst betennék pár napra közéjük...

A megállóban megismerkedtem még egy német sráccal, aki egy lovasfarmon nőtt fel, aztán orvosnak tanult, de egy éve egy mallorcai nyaraláson rájött, hogy pilóta szeretne lenni, ezért most new yorkban pilótának tanul, ott lakik a nagybátyja két utcára a mamitól. Ezen kívül még vagy 3-4 olyan dolgot mondott, amitől kezdtem hinni Jane Austinnak, az is kiderült, hogy november 11én született. Jött a villamos, soha olyan gyorsan, mint máskor, engem húzott a tömeg, végül is csak a nevét nem kérdeztem meg. Mintha erre ő is rájött volna, mert becsukódott ajtókon keresztül kiabált még valamit, amit nem értettem…így vesztettem el szemem elől, akárcsak Robert Redford a pirosszoknyás álomnőt a metrón a Tisztességtelen ajánlatban. Csak az vígasztal, hogy vannak dolgok, amik tökéletesek maradnak.

Azért ha valaki találkozik vele, mondjátok meg neki, hol talál meg. Volt egy kis sebhely a bal szeme alatt…

Én mondom, ez a kérészrajzás miatt van, a fiatal szív úgy hiszi, egy nap a világ!

Az Erasmus egy Tiszavirág!