Jaj, miért van, hogy az olasz teljesen megérti a spanyolt és a spanyol az olaszt, és a szlávok is totál egymást és a szerencsétlen kis magyar egyedül, mint a kisujjam, de kelljen csak énekelni meg táncolni, meg bulizni, mert ahhoz értünk mi, sírva vagy örülve vigadva!

Persze azért ma összeszedtem az egyetlen finn lányt, hogy legalább mi finnugorok tartsunk össze, és most ő a legjobb barátnőm, csak az ősfinnugor helyett angolul dumálunk, amiből ő halál perfekt. Olyan szinten elfáradok a nap végére, hogy a villanykapcsolóig nincs erőm elmenni. Jut eszembe, holnap IKEA, mert sürgősen kell olvasólámpa meg konzervbontó. Ma sikeresen beiratkoztam az egyetemre, majd három órás szintfelmérőt írtam németből. Úgy 70-en lehettünk egy hatalmas előadóban, ahová nem vihettük be a táskákat és a kabátokat, nehogy puskázzunk, és 10 ember járkált végig a sorok között, sasszemmel nézegetve minden szemrebbenésed. Öregem, teljes vizsgaláz kapott el, pedig eszem ágában sem lett volna csalni, tudod ki akar valami olyan csoportba kerülni, ahol nem értek egy szót sem. Ennek ellenére még lehet, hogy megviccel az élet, mert a legtöbb pontot érő szöveghallgatás Franz Kafka életéről szólt, amit magyarul kívülről vágok. Attól félek, éppen azért tudtam minden kérdésre válaszolni, mert abszolút ki tudtam következtetni, mit jelenthet egy-egy szó. Most Kafka kezében a sorsom, pénteken lesz eredmény, jövő héttől pedig hétfőtől péntekig tartó félnapos nyelvoktatás kezdődik 6 héten keresztül, az egyetem első napja csak április 14. Réka most Dublinban kirándul a csehekkel, így azt hittem ma lesz az első napom húsvér magyar szavak nélkül. Tévedtem. Az előadóban, ahol a szintfelmérőt írtuk, a hátsó sor legszélére ültem le, mellettem 4 srác. A legkoncentrálósabb pillanatokban arra leszek figyelmes, hogy magyarul sugdolóznak, ezt csak azért tudták megtenni, mert a 10 felügyelő egy japán lányt fogott éppen körbe, akinél egy miniatűr fordítógépet találtak, végül nem rúgták ki, csak a végéig elvették tőle. Mikor végeztünk jóízűen beköszöntem a srácoknak egy szevasztokkal, lett is nagy örvendezés, úgy imádom az ilyet, magyarok a nagyvilágban. Mind a corvinusról vannak, szóval ők, Réka, Levi, és még két lány jön áprilisban. Majd azért egyik este csinálunk magyar estet.

Mikor hazaértem, ez az irtó cuki kanáris lány szólt, hogy ne egyek, mert ma vacsoravendégeink lesznek, és ő főz. Sztem én ezzel a csajjal olllllyan szerencsés leszek…Halsaláta volt finom mártásokkal és zöldségekkel, és még a bor is külön passzolt hozzá. Ma megmosolyogtam a hűtőt is: az ő polcán: gyümölcsök, zöldségek, joghurtok, szószok, az enyémen: egy pickszalámi, egy rúd szarvaskolbász, májkrémek, a Tibcsitől kapott pirosarany, a Danitól kapott gulyáskrém…egyébként imádtam a vacsorát és sajnos aggaszt is, mennyivel egészségesebb és könnyebb kaják sorait eszik ezek a mediterránók, azért úgy igazán…

Vendégeink: egy spanyol lány, szintén a kanáriról, aki most Oxfordban tanul, és egy olasz lány Veronából, aki orvos lesz, és egy budapesti gyakorlaton 2005-ben beleszeretett egy magyar orvosba, aki aztán ejtette, de a csaj azóta nem bír másra gondolni…chjaj. Hihetetlen édesek volta, mert a kedvemért nem spanyololaszul vagy németül beszéltek, hanem angolul, de néha ha nem vették észre és bezavart a bor, akkor váltottak egyet…ááááááááá

Mami, Anya, lehet nekem majd aprólékosan leírt finom recepteket küldeni, ha ráértek, se nokedliszaggató, se krumplinyomó…hehe, a pálinkát nem mertem elővenni, mert egy pohár bortól teljesen, de komolyan mondom, hogy teljesen berúgtak!!!!!!!!!!

Ui: Ha a francia lány megjön, 2 vagy 3 hét múlva, vele kell megbeszélnem, hogy én is beszállok pénzzel az internetbe, és hadd kapjam meg a jelszót. Addig nem tudok normálisan netezni, mert nincs pofám több időre elkérni..

Uiui: Julisom, a francia lány Toulouseban lakik, hihetetlen, majd tőle tudom meg mi a legrövidebb út hozzád!

Uiuiui: puszi mindenkinek, írjatok!!!!!!!!

UIuiuiui: A nap nagy híre, hogy március 15.ig le kell adni a szakdolgozatcímeket mindkét szakon, témavezetőstül és változtatni már nem lehet. Köszönjük ELTE...szííívás

Szerző: dalmus  2009.03.03. 22:33 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koln.blog.hu/api/trackback/id/tr27978572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CB 2009.03.04. 01:22:10

Tudod, Dalma, pár hétig én is kipróbáltam az összes furcsa fűszert, amit a lakhelyeim konyháiban találtam, de a héten visszataláltam a paprikához és a borshoz. Egész otthon érzem magam. És nekem is teli van a hűtő KÓBÁSSZAL:)
és annyira jellemző h a japánnál minifordítógép van.

B. Szabolcs 2009.03.04. 10:14:26

Most olvasom, hogy tegnap délután összedőlt a kölni városi levéltár.
Ahol te megjelensz mindig történik valami : )
Veszélyes dolog ez a kultúra én mindig mondtam, tessék a könyvtárakat is elkerülni.
Látom kint is hódít ez a vacsoracsatás dolog.
Majd rakhatnál fel pár fényképet is a helyről, a kanári lányról ha lesz elég időd, energiád és sávszélességed hozzá :)

kekzold 2009.03.04. 12:30:09

Hát nemis te lennél édes Dalmám, alig várom h lássalak mert lehet h így lesz ám, mikor megyek a lányokhoz Amszterdamba. Április 3.-11. közt vmikor:D

ZSuuuuu 2009.03.04. 16:17:18

Szabikám!
Itt akkor lesz fénykép ha én kimegyek lefényképezem és feltöltöm nektek!:Dhahah
Monyó feltette már a bálos képeket valahova?
1pohár bor? meg meleg kaja és rend? ÚRISTEN!!!HOVA KEVEREDTÉL???gyerrrreeegyerreegyereállálljállljjj

Hátország2 2009.03.04. 18:45:31

Az alma gurult, a kislányok nem búsultak. Köszönöm az anyák napi ajándékot, szuper volt, mint a jó gyerekek végigültük, de azért járt a lábunk... csak Te hiányoztál!
Soraidon vigyorgunk és kapkodjuk a fejünket, úgy tűnik minden rendben. Kövek gördülnek...
Maszattal megkerestük a barkázó helyedet,szedtünk egy ölnyit.
Csüngünk a neten, jöhet hajónapló, ábrándos lyányka, élcelődő bölcsészszöveg-mindenevők vagyunk!
Puszi!

dalmus 2009.03.04. 19:14:16

Tyűha Hátország! Hát köszönöm, támogatásotokra mindig szükség van:) persze nem lesz minden nap beszámoló, de majd igyekszem. pussszzzzi

CB 2009.03.05. 14:42:53

Úgy örülök, hogy visszacsöppentünk Dalmacsaládba:)
süti beállítások módosítása