Zsanival egymás nyakába ugráltunk a pályaudvaron, és be nem állt a szánk ma hajnalig, amikor visszaindult Hollandia szélmalmai felé. Sokat fogyott, kínozza kicsit a honvágy, de még mindig szüntelenül jókedvű és mosolygós, tele van félelmetes kalandokkal és sztorikkal. Elég fáradt volt, ezért aludtunk amíg akartunk, főztünk egy isteni pörköltet, és befestettük lilára a haját. A Zsani csak Zsani marad. Ákos kérdésére, hogy honnan ismerjük egymást, annyit mondott, hogy „egy alomból valók vagyunk”, Judit meg azt figyelte meg, hogy milyen jellegzetesen erősen megnyomom a ’t’-betűimet, amiről otthoni környezetben képtelen vagyok leszokni.

Tegnap délben a pörköltünkkel együtt átmentünk egy cseh ebédre, aztán feküdtünk a fűben és élveztük a napsütést. Este szülinapra voltunk hivatalosak, úgyhogy Zsani is megismerte az erasmus falut. Felvonult a világ. Meg forgott velünk. Sok szó esett a dalfesztiválról, amit én idén nem tudtam követni és nem ismertem a magyar képviselőt, de itt mindenki szörnyen rossz véleménnyel volt róla…Aztán a mallorcai lánnyal hatalmas salsát lejtettünk a szoba közepén, juteszembe meghívást kaptam Mallorcára és Görögországba is. A tegnap este legszebb pontja mégis az volt, hogy a francia lány, akivel három hónapja együtt élek, először nyílt meg nekem egy beszélgetés során, mesélt az életéről, a családjáról, hogy miért ilyen zárkózott, meg bevallotta, hogy hallott a múltkor énekelni a zuhany alatt, és mennyire tetszett neki. Fülig vörösödtem, mert a csaj nagy énekesmadár, és én csak akkor áriázok, ha azt hiszem senki sincs otthon. Érdekes a lány. Félelmetesen őszinte és magánakvaló. Szúr mint egy sündisznó, és nem enged közel, pedig a világa nagyon szép, talán éppen azért mert ennyire rejtett, és azért rejtett mert annyira törékeny. Úgy megtanultam itt szeretni az Embert, megfigyelni és csodálni, néha épp azokért a dolgokért, amik bennem is megvannak, de még jobban azokért, amik belőlem annyira hiányoznak.

A tegnap este végül a legfurcsább este lett, amit eddig Kölnben megéltem. Judit hozott két magyar srácot, akik itt tanulnak a sportsuliban, és amikor nemzetközileg ritkulni kezdett a tömeg meg a hangulat, a magyarság átvette az uralmat. Volt kicsiarakaás, szólt a ho-ho-hó horgász meg a paff a bűvös sárkány, és mikor már a cseh házigazda is nagyon rondán nézett, jobbnak láttuk elhagyni a terepet. Mivel még sok kitombolnivalónk volt, kimásztunk a falu szélére, ami már az erdő közepe is egyben, és éjjel fél2től hajnalai 4ig egyfolytában, levegőt sem véve énekeltünk. Volt ott egy fehér betonkő, arra mászott fel a négy lány: Andi, Judit, Zsani meg én, szorosan egymás mellett ülve lóbáltuk a lábunkat, a két karmester, Gábor és Roli pedig a földről vezényelt. A hajunkba tűztünk egy fehér orgonaszerű virágot, még mindig itt szárad egy szál belőle az asztalomon, és üvöltöttük a csillagoknak, hogy mondják már meg merre jár a kedvesünk, meg hogy soha ne félj hogy oda sodor a szél, de ballagott a véndiák, Kossuth Lajosnak elfogyott a regimentje, Zsanival lementünk a pince fenekére, meg Szépzalában születtünk, nyílott még a sárgarózsa és csobogott az Ohio, könnyezve emlékezett a balatoni nyár és egy szál bikinit vittünk el az útra.

Hát én nem is tudom mit mondjak. Austin hallott ilyet utoljára a szállodaablakból. Mallorca ide vagy oda, ez kellett nekünk. Ez csak a miénk volt.

Reggel kikísértem a Zsanit, és visszafele a villamoson beültem három munkásruhás, fehértrikós, két zsömlével meg egy-egy sörrel utazó, borostás fickó mellé. Amint becsukódtak az ajtók az egyik ránézett a másikra, sóhajtott egyet és azt mondta:

-         Ejjj ez a Döbrögi is csalánra pisált ma reggel bazdmeg…

-         Háá nem sok híjjja vót hogy nem mondtam meg neki a magamét.

-         Tegnap feljött az asszonyka, valami papírokat akart velem aláiratni. Megkínáltam kávéval.

-         Nem veszélyes a fehérnép. Aztán mással nem kínáltad meg?

-         Kínáltam én bazdmeg, de nem vette a lapot. Én meg nem erőltettem.

      -     Vajon holnap milyen idő lesz? A rosseb egye meg, hogy ezeknél annyit esik…J