Ma a németkurzuson mindenkinek mondania kellett egy-egy mondatot a saját nyelvén, aztán megvitattuk, hogy annak milyen a hangzása, tetszik-e vagy nem. Nagyon nagyon régen egy rádióműsorban azt hallottam, hogy a külföldiek szerint a ’hóember’ és a ’cipőfűző’ szavunk nagyon elragadóan hat, így kreatív hangulatban lévén a következő mondattal kápráztattam el közönségem: „Szeretem a cipőfűzőt, mert gyönyörű hóembert épít nekem a téli tájban.” Nagy csönd lett a teremben, majd a japán lány megkért, hogy ismételjem el újra és újra. „Szeretem a cipőfűzőt, mert gyönyörű hóembert épít nekem a téli tájban.” Igen. Igen. Bólogattak. Ez valami más. Eddig ilyen nem volt. Énekel a nyelv. Meg kicsit pattog is. Az ukrán fiú szerint olyan, mint egy ízletes száraz fehérbor, a minőségi fajtából. A tanárnénink, akit én csak Arankának hívok az arankás vonásai miatt, rám nézett a pici barna és örökké bíztatást sugárzó szemeivel, hogy na és mit jelent ez a mondat angyalom…Kaptam a szótárat, kikerestem a cipőfűzőt, és képzelhetitek milyen hahóta rázta meg az épületet. De sebaj. A holland fiú szerint ezek után ha magyart lát, már nyílik is mosolyra a szája. A mondatot fel kellett írnom a táblára, és egész szünetben ezt magolta mindenki. Az elte magyar tanszék büszke lenne rám.

Millió dolgot kellene még mesélnem. Rajna parti sörözésről, a münsteri kirándulásról, arról hogy Andi olaszosan veszekedett egy kocsmában, meg a kanári lány megtanított tortillát csinálni, és hogy minden nap esik az eső, akkor is ha nincsenek felhők.

De most rohanok Zsaniért a pályaudvarra. Itt lesz egész hétvégén. Jajjjj de meg fogom ölelgetni!!!! Meg Zalát is jövő szerdán. Mert megyek haza! Egy hétre. Bortúrázni meg embereket ölelgetni. Meg a mami csinál húslevest.

Persze ennek itt még nem lesz vége. Még tart. Még álmodok…