„Az életnek értéket ad a szolgálat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Senki sem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát embermódra és az emberek között kell élned.” Márai veszekedett velem ezekkel a soraival a minap, mert úgy döntöttem nem megyek el szavazni. Nem olvastam utána eléggé a német jelölteknek, és azon a véleményem voltam, hogy jobb nekem egyedül üldögélni az erdő mélyén. Pedig kellett volna…
Itt mindenki a politikáról beszél két napja. Szó van konkrétumokról, és nagyobb távlatokról egyaránt. Németországban sem rózsás a kisebbségi ügy, elég erős a török-gyűlölet, nincs olyan nap, hogy a híradó ne érintené rosszallóan a témát. Ma a török fiúval ebédeltem, akiről kiderült, hogy kurd, de ezt a saját szülei is sokáig titkolták előtte. A kurd nyelvet meg sem tanították neki, így a nagymamájával csak tolmácson keresztül tud beszélni.
Mi magyarok is számba vettük kicsit magunkat, meg a helyzetünket. Nem merem megmondani, mennyit keres egy orvos itt kint, és hányan hagyják el az otthont, miután a magyar állam hatalmas összegekből kitaníttatta őket.
Még mindig őrjítő számomra a kettős állampolgárságról való népszavazás kitörölhetetlensége. A harcba, hogy az erdélyiek előtt kimagyarázzam magunkat, én már milliószor és halálosan belefáradtam…Erdélyt nem Trianonnal vesztettük el igazán. Erdély a szívem csücske, így máig csak azt tudom kérdezni: ki és miért tette fel azt az őrült kérdést, ami máshogy volt súlyos nekünk és máshogy volt súlyos nekik, bár számomra az én válaszom eltekintve minden következménytől, egyértelmű volt.
Vannak itt Magyarok, akikről nem beszéltem eddig. Ők a nagybetűs Magyarok. Ők azok, akik miatt a szlovák erasmusosok távolságot tartanak velünk, mert nem értik a Nagymagyarországos pólókat és kulcstartókat. Most, 2009-ben igazuk van. A nagy Magyarok ’bevettek’ volna engem, mert pálinkát kínáltam, és vannak kint balatonos képek a falon. De mégsem lehetek Magyar, mert nem tudnék fegyverrel kivégezni egy cigányt. Fájnak ezek a dolgok itt, az Erasmusfaluban. A Magyaroktól megtudtam egyébként, hogy az elvek az otthoni családi légkörből jönnek. Értelmiségi nagyszülői generációkban sarjadt ez a gyűlölködő elszántság, abban a rendszerben, melyben választaniuk kellett a munkájuk és a vallásuk között. Hm A következmények különös útjai sosem látszanak előre…
Minden embert kiküldenék külföldre tanulni, ha tehetném, hogy lásson. Minél többet vagyok külföldön, annál inkább van magyarságtudatom. Múlt héten Pesten az egész villamost meg akartam ölelni, mert magyarul beszélt…még a villamos is, a Rudolf Péter hangján!!! Pedig itt a Magyarok szerint, én nem vagyok magyar.
„A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait. A találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.” – így folytatja tovább Márai, a következő oldalon.
Ákossal nagyokat lehet beszélgetni két vajaskenyér között. Mikor egy kérdésre kerestem a választ (mily meglepő), a kezembe nyomta Márai Füveskönyvét.
Beszéltünk vele a valóságról és a csodáról, én az ausztrál őslakosok telepátiás képességeiről, ő a fizika megfejthetetlen jelenségeiről, mint a fényfotonok megmagyarázhatatlan ’megérzéseiről’, és a természet rendszerszerű görbéiről. Úgy sajnálom, hogy nem figyeltem eléggé fizikaórákon, mert mindig azt hittem, úgy sem értem meg soha mi az a relativitáselmélet, vagy nem mélyedtem bele a genetikába, ami legalább annyira lenyűgöző, mint egy Mozart szimfónia. Érdekes, mikor a közgazdász és az irodalmár megbeszéli Babits legszebb versét: „csak én bírok versemnek hőse lenni…..vak dióként dióba zárva lenni…”
De hadd mondjam el azt is, hogy rájöttem, milyen bravúros személyiség Dárió, a boxoló alkoholista olasz fiú, aki tegnap este olasz dalokat énekelt nekünk gyertyafénynél.
Meg azt is, hogy Judittal futás közben ránk szakadt az ég, és az eső meleg volt, szinte forró, de olyan sűrű, hogy nem láttuk merre lépünk. Még elázni is élmény!
Utóirat: A lecsó isteni lett!!!!
