Azzal kezdeném, hogy köszönjük Dózi, azaz Overdose, hogy valami nagyon nagyon fontosat teszel a magyar lovas-sportban. A Szabinak meg azért, mert erre felhívta a figyelmem: http://www.nytimes.com/2009/04/20/world/europe/20hungary.html?_r=3
És ezt nem tudom bőgés nélkül végignézni, hát hogy tud ez így futni:
https://www.youtube.com/watch?v=tOrEAtQgXVs
Mostanában én is futok, itt a parkban, a tó körül. Mindig azt hittem, egyedül jobb, de Judittal sokkal jobban megy, mert vele fel tudok venni egy ritmust. Ha egyedül vagyok, valamiért állandóan önmagammal versenyzek. Szeretem nagyon, mert teljesen kikapcsol, és nagyon sok erőt ad. Tegnap
Hát kívánom, hogy mindenki találjon valamit, ami nélkül ennyire nem tud élni…mert így élet az élet.
Tegnap volt Judit szülinapja, és nálunk terveztük a meglepetésbulit. 8ra jött a tömeg, Juditot meg fél9re hívtam, ugorjon át egy pohár borra. Majdnem negyed órát késett, mert leállt beszélgetni, így kb. 25-30 ember 20 percen keresztül toporgott és nyomorgott a szobámban egy félig leégett tortával. Végül sikerült a meglepetés, a kényszerfoglyok kiszabadultak, a borom elfogyott, de hajnalban még olyan nóta volt az erkélyen, hogy tutira megjegyezte egy életre az egész falu, mikor van a Judit szülinapja.
A litván lány meghívott ebédre, én meg vittem neki sonkát. Ez nálam azt jelenti, hogy nagyon megszerettem, de nem is csoda, mert rendesen van élet a vérében. És érdekes, hogy a national gasztronómiai kultúrsorozat fénypontját és abszolút nyertesét épp a litván konyhában találtam meg, kefires céklaleves formájában. Ehhez azért tudni kell, hogy borzasztóan imádom a céklát. A lányról, Jonáról, közben az is kiderült, hogy ő maga személyesen a tűz hercegnője. A művészetek völgye egyik kocsmakertjében láttam pár évvel ezelőtt egy csillagos éjszakán „Mágika birodalmát”, ahol sudár cigánylányok lángoló botokat dobáltak és tüzes láncokat forgattak maguk körül. Boszorkányos hangulata volt. Jona tegnap este hasonló előadásban részesített bennünket. Mostantól ő a tűz hercegnője.
A hétfői előadáson rendesen megijedtünk a görög lánnyal, mikor a tanár németül kezdett el beszélni. Félidő tájékán, mikor a követelményekről volt szó, ez a görög istenasszony felállt mellettem, és illedelmesen elmondta az egész tanteremnek, hogy mi ketten erasmusosok vagyunk és nem tudunk jól németül, és ez így nem mehet tovább. Nem tudom, hogy én vagy a tanár lepődtünk-e meg jobban, de tény, hogy az óra ezután angolul folyt. HmJ
A keddi előadás Fitgerald Great Gatsby-járól viszont zseniális volt, bár csak azokról a részekről tudok nyilatkozni, amiket értettem. Gatsbyval két éjen át szenvedtem, és rendesen belefészkelte magát az agyamba. Vele beszélgettem reggel, míg vajaztam a kenyeret, és mikor biciklivel tekertem az iskola felé, annál a falatka erdős résznél, amit sosem szoktam kihagyni, mert gyönyörűek a tölgyfák, hát teljesen elfelejtettem megnézni a tölgyfákat. Az óra pedig azért volt jó, mert mindenki beszélt, engem kivéve. És mindenki ontotta magából a jobbnál jobb gondolatokat. Nem az volt, mint otthon, hogy mindenki a vizsgákra olvasta el a regény rövidítését, amiről órán egy mélyen tisztelt nagyon nagy tudású professzor sok érdekes dolgot elmondott, míg mi passzívan ültünk, itt a tanár csak nagyon jó megérzésekkel elindított, ellenérvelt, bizonyított, és végül összegzett. Ha egy előadás tetszik a diákoknak, akkor óra végén egy kézzel kopogtatni kezdik a pad alját. Tegnap az egész terem kopogtatott. A mallorcai lány mesélte, hogy náluk otthon taps is van.
Szóval ez a mi erkélyünk...és ennyi ember fér be a szobámba:)
