Most nagyon nagy csend van itt, csak az eső kopog kint már hajnal óta. Tegnap a helyi közösségi házban a szokásos havi egyszeri falubuli éjszakája volt. Úgy éreztem magam, mint valami fesztiválon. Mindenhol mindenki előpartyt tartott, és egy feka srác kiköltözött a szemközti hosszú erkélyre a hangcuccaival, profin nyomatta a zenét. A férfi-női kapcsolatok kibogozhatatlanul bonyolult hálója kezd egyre kényesebb és viccesebb szituációkat hozni, de ez szükségszerű is, egy úgymond összezárt lakóközösségben. (hmJ bocs a cenzúra csak ennyit enged) Jaja, a férfiak meg a nők, régi történet…Rég tudjuk, hogy mind a kettő mást akar. A férfi a nőt, a nő meg a férfit. A szerelem meg „éget ha öl és öl ha nem éghet” vagy talán „ég ha nem ölhet”. Minden konfliktust erre vezetek vissza. Meg kell még tanulnunk, hogy nincs igazság, és hogy sok igazság van. Hogy semmi sem fehér és fekete. Hogy ezerszínű minden és ezért szép. Hogy nem érdemes önmarcangolni és a kellemes mélabú határait túllépni, mert hihetetlen a hatalmunk azzal, hogy az élet kalandja a mi élményünk és azt teszünk vele, amit akarunk. ’A végtelen történetben’ a hősöknek át kell kelni a szomorúság mocsarán. Nagyon nagy ötlet. Aki nem szabadítja ki a gondolatait, az nem szabadulhat a mocsárból sem. Elnyelődik. Persze ez most csak egy gondolatsor volt, erre a pillanatra. De minden pillanat más megoldást és megértést fogad el. Ez is ezerszínű. Na pont.
Még egy kicsit visszakalandoznék Hollandiára. Hollandia kék és zöld. Víz és fű. A nyelv olyan, mintha egy részeg német angolul beszélne. És az emberek nagyon magasak és szeretnek lovagolni, mert rengeteg lovat és lovast láttam a vonatablakból. Lovagoltak a tengerparton, amikor majd megszakadt a szívem, de a városban járdáról járdára is. Sok mesebeli farmot is láttam, bárányfelhők alatt legelésző báránykákkal. A szélmalmok pedig a világítótornyok rokonai.
Noémi és a barátnője, Anikó, itt voltak nálam két napot. Mindketten egy dán népfőiskolán tanulnak, úgyhogy sokat hallottam a mesebeli dán farmokról is. Egyszer lesz egy farmom. Lesz majd egy farmom, miután körbevitorláztam a földet, de főleg a Karib-tengert, békepipáztam dél-amerikai indiánokkal, megtanultam gyöngyhalászni és delfinekkel úszni, elefánton lovagolni és soha el nem felejteni, hogy vijjogtak a sasok a Gong-hegység felett. Ezek után egyszer majd lesz egy farmom is.
Noémiékkel hétfő este értünk vissza, és szerény májkrémeskenyér-vacsoránk alatt óriási élményben volt részünk. Egész nap szomorúan próbáltam beletörődni, hogy életem első locsolás nélküli húsvét hétfője lesz (bár egyszer kamasz koromban megpróbáltam az Esztivel Huszonyára menekülni a locsolók elől, de a papa akkor is elkapott), mikor csengettek, és két versekkel és vizesüveggel felszerelkezett húsvér locsoló, istenemre mondom, LOCSOLNI JÖTT!!!! És még csak nem is kölni kölnivel! Ákos és Levi páratlanul hagyományőrző tettét mi kevésbé tradicionális módon tudtuk csak meghálálni, mert sonka helyett májkrémet kaptak, és egyetlen észt módon megfestett tojáson kellett osztozkodniuk. Eurót nem fogadtak el, forintunk meg nem voltJ.
A lányokkal felmásztunk a kölni dóm tetejére. Izzasztó csigalépcsőn kellett felkapaszkodni, és megnézhettük a harangtornyot is. Egyre szerelmesebb leszek a dómba, olyan mámorítóan hatalmas. Mindig Quasimodo meg Esmeralda jut róla eszembe, persze tudom, tudom, az egy másik történet.
Ültünk óriáskeréken, turistáskodtunk és buliztunk is, de az ír fiúkból nem sokat értettünk.
Most megyek, keresek valami dokit, mert oltárira begyulladt a szemem. Kellett annyit kacsintgatnom…
