Kilombosodtunk. És ha az ablakom előtt ülök, az olyan mintha egy természetfilmet néznék. A mókusok fáról fára ugrálnak, és már professzionálisan felismerem a madarakat. Itt a bokrosban lakik egy szarka pár. Tartós házasságban élnek, és ha kirakok egy darab celofánt az erkélyre, rögtön begyűjtik. A szarka az egyetlen madár, ami felismeri magát a tükörben, és ebből az ornitológia fejlett éntudatra következtet. Már szólnak a fülemülék, és a gerlék is ugyanúgy búgnak, mint otthon, ez nagyon fontos.

Járok kutyát sétáltatni. Eddig mindig Picit kaptam, aki tündérien édes, és séta közben is folyamatos simogatást igényel.

Írtam a tanároknak emailt, hogy én is vagyok, meg leszek, jövő héttől egyetem! Körülbelül fél napon át fogalmaztam a leveleket, hogy hibátlanok legyenek, erre olyan szlenggel és laza rövidítésekkel teli válaszokat kaptam vissza, ami sejtetni engedi, hogy jófej emberekkel van dolgom. Két órám lesz angolul, hétfőn és kedden, mindkettő amerikai irodalom, egy pedig németül csütörtökönként, ’A német irodalom nagyjai’ címmel. Minden órára szövegekkel kell készülni, kétszer lehet hiányozni, és a végén van egy nagy írásbeli beadandó. Bármennyi órát felvehetek, de az ELTE csak kettőt fogad el. Rengeteg érdekességet találtam, be kell valljam, sokkal izgalmasabb dolgokat, mint otthon. De ennyi elég lesz, most fontosabb a nyelv. A német nyelviskola szerda, csüt., péntek délelőtt folytatódik, és mivel itt minden diáknak minden nyelviskola ingyenes, beiratkoztam egy angol nyelvtanfolyamra is, ami húsvét után indul. Nagyon vicces volt, hogy a „felvételi elbeszélgetésen” a nő németül felkészített rá, hogy most akkor mi egy kicsit megpróbálunk angolul csevegni, majd arra kért, ha egy szó angolul nem jut eszembe, semmiképp ne helyettesítsem azt egy némettel. Hehe…nagyon vicces…Végül megvolt velem elégedve. Heti egy általános angolórám lesz, és heti egy szakmai. Itt rengeteg mindenből lehetett választani, én újságírói szaknyelvet fogok tanulni. Kíváncsian várom…

Holnap magyar est, tessék szurkolni!

Szerző: dalmus  2009.04.07. 18:19 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koln.blog.hu/api/trackback/id/tr491052270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Verus_ 2009.04.08. 09:26:15

És mi lesz a menü? Azt még nem árultad el! Én is a pörire szavaztam volna, de az eléggé megviselte volna a pénztárcátokat. :S

A kutya nagyon édes, és még mindig imádom olvasni, amiket írsz, hoz egy kis boldogságot reggelente a dolgozó emberek életébe! :)
süti beállítások módosítása