„Van az utazó, aki olyan, mint a víz. Utat tör magának, medret vág, elpárolog és lehull újra, így része egy állandó és végtelen körforgásnak. Nem tartozik igazán sehová és így tartozhatik mindenhová. Van, aki olyan, mint egy fa. Gyökerei mélyen és kitéphetetlen hálóban olvadnak össze a földdel, melyben született. Ez adja törzse szilárdságát. De ágai messzire nyúlnak a látóhatár fölé, és leveleit végtelenbe röpíti a szél.” (D.)

Mikor apu felhív lóhátról a bezerédi dombról, hogy éppen hosszúlépésben haladnak a Lacival, vagy az Eszti ír egy üzenetet, hogy levitte a kutyákat sétálni a tóra, mindig tudom, hogy víz vagyok-e vagy fa...

„Mély erdőn ibolyavirág,
Elrejt jól a borókaág.
Minek is rejt az az ág,
Gyere, tágas a világ,
Mély erdőn ibolyavirág.” (W.S.)

Kalandjaink itt is folytatódtak. Pénteken 80as évek partija volt egy hatalmas sportcsarnokban, ahol 9től 11ig a harcos ingyenélők ingyen sört (pontosabban egy kis pohárka kölsch-t) csapolhattak ki maguknak a pultnál, amennyiben sikeresen átverekedték magukat a tömegen. A lényeg, hogy a zene óriási volt, és mivel „everybody needs somebody” (https://www.youtube.com/watch?v=IAG8iD-XS44&feature=related ), egy német srác kölschi dialektusra tanított.

Szombaton tovább utaztunk a Mosel mentén, egészen a luxemburgi határig és megnéztük Triert, ami állítólag tényleg tényleg a legrégebbi német város. Ez egy igazi bortermelő vidék, szőlőültetvények óceánjait láttuk a vonatablakból. Trierben született Karl Marx, voltunk a szülőházában, és elsétáltunk az amfiteátrum romjaihoz, ami annyival volt érdekesebb, mint az eddig látott amfiteátrumok, hogy végigmehettél a föld alatti titkos folyosókon. A trieri Szent Péter-dóm a legrégebbi német templom és a Világörökség része. Szebb volt és érdekesebb, mint a kölni, de monumentalitásban nem szárnyalta túl. Itt őrzik a Szent Köntöst, amit Jézus a keresztrefeszítés előtt viselt, hűűűha, de csak néha mutogatják meg a látogatóknak, a hétköznapi turista csupán az oltárt nézheti meg, ami mögött őrzik. Vicces. A trieri érsekek sírjai izgalmasabbak voltak.

Nagyon jó, hogy spórolós a banda, így mindenki megelégedett egy a Mosel partján elfogyasztott szalámis kenyérrel. Kipróbáltunk minden játszóteret, és a sétálóutcán egy fontos szabály miatt ugrálva közlekedtünk, mert ki tudja mi történhetik, ha a sötét kövekre lép valaki…egyszóval, mint a világ ráérős bolondjai csak élveztük a napsütést…

Jött velünk egy finn lány, aki félig számi, azaz lapp származású. Azonnal letámadtam, hogy hány rénszarvascsordája van otthon, de meg kellett tudnom, hogy a lappok ma már ugyanúgy élnek, mint bármelyikünk, de tartják a szokásokat, őrzik a nyelvet, és nagyon büszkék rá. Erről mesélt a 4 órás vonatút alatt, meg arról, hogy ott a messzi északon karácsony napján már délben sötét van, és hetekig nem látják a napot, ellenben júliusban hajnali 3kor is fényes világosságban álmodják az álmukat.

Hihetetlen.

Egy régi spanyolos barátnőm blogját olvasgattam. Ő egy igazi utazó, megszámlálhatatlan sok nyelven beszél, és már most egy tolsztojnyi regényt írhatna az életéből. Nála találtam pár sort, ami nagyon tetszett. Bemásolom ide:

„Minden utazás más, és ettől szép. Nem csak attól függ hova mész… ugyanaz a hely is lehet teljesen más, attól függően, hogy kivel mész és mit csinálsz. Változatosság. Szép. Tényleg szép. Pillanatokat megélni úgy, hogy valóban megéled, és nem a múltra vagy a jövőre koncentrálsz, hanem arra, ahol vagy és amit csinálsz. Ha jobban belegondolsz, ez egyáltalán nem egyszerű. Nekem szuper érzés amikor észreveszem, hogy nem aggódok a jövőn, nem gondolkodom a múlton, hogy mit miért tettem és jól döntöttem-e… csak élek. Az utazás nekem ilyen. ÉLET. Nem leszek képes lemondani róla soha.”

No de még egy utolsó idézet W.A.-tól, aztán mára elég ennyi:

"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Kipihened az életet, az embereket, mindent. A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgy is elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él. Ha mindezt érezni tudod, nem vagy otthontalan a világon."