Mammiiiiiiiiii, ne nézzetek annyi tévét!!! Szóval nyugalom, és igen, próbálok vigyázni magamra!!! Hol is tartottunk…A kedd este! (kicsit el vagyok maradva, mert a bejegyzések később kerülnek fel)
A kedd este itt egy Franagans nevű ír szórakozóhelyé, ami csak keddenként ingyen-olcsó bulit rendez külföldi diákoknak. Már hétfőn megindult a pletyka, hányasba lesz a legütősebb kezdő party. Jaj már alig várom, hogy én is tartsak beforebulit…úgy szeretek háziasszonyoskodni, csak főzni ne kelljen…Szóval sikerült meghívót szereznem és szívesen fogadtak a kis pálinkámmal. A helyzet nyugaton is változatlan, jó adag útravalókkal elcsíptük az éjjeli villamost, és nagy bandahangulatban bevonultunk az erasmus-paradicsomba. Kezdem szeretni ezt a szót: ERASMUS!!! Világfalu!!!! A buli olyan bulis volt, mindenki táncolta a maga néptáncát, hogy a finnek mennyire nem tudnak ritmusra lépni…bár a körbenállós teadélutános formációk kicsit untattak. Hazafelé énekeltünk a dómnak és én összehaverkodtam egy berber sráccal, valószínűleg azért mert kiköpött olyan volt, mint a Hairből Berger (bagolygyanús), de még a stílusa is. Szóval már nem nagyon tudok úgy végigjönni a kis diákfalunkon, hogy nem köszönök senkinek.
A késői hazaérkezés ellenére 7kor keltem, hogy beérjek németórára. Épp az ’I was drunk in Texas’-os pólómban támolyogtam a fürdő felé mikor kattant a zár, és megérkezett a szellemnek hitt német srác, a negyedik lakótárs. Rendesen megijesztettük egymást, én meg zavaromban magyarul kezdtem beszélni, valószínűleg azóta is azon gondolkodik, mit mondhattam…A mondókájából annyit vettem ki, hogy március végén teljesen kiköltözik, és addig is csak párszor lesz. Aznap tudtam meg, hogy az egyik magyar fiú, Ákos költözik majd be helyette. Egyik szemem sír, másik nevet, hisz örülök egy magyarnak, de jobb lett volna többet beszélni idegenül, ha már itt vagyok.
A németórák elég komolyak, kétszer két óra naponta. Azért mikor szerda reggel a tanár arra kért, beszéljek a magyar nyelvről, elővettem a legszebb mosolyom és a szempilláim is rezegtettem…húúúha, nekem ehhez még idő kell…mivel a magyar nyelvről csak magyarul tudtam volna prezentálni, azzal próbálkozott, hogy mit tanulok. Annyira előre tudtam a válaszomból következő újabb kérdést: ki a kedvenc német íród? Hát persze, hogy Thomas Mann, és már készülhetek is a Varázshegyről tartandó kiselőadásomra. Vért izzadok…nagyon nehéz, a csoport folyékonyan beszél. Végig feszülök és éjjel nappal szótárazok. Egy ír srác oldja kicsit a hangulatot, nagy humorzsák.
És desszertként a szerda esti salsa óra. Szintén facebookos villámüzenet volt, de a cseh lánnyal már kerestük is a helyszínt. 11 lány és 10 fiú jelent meg, a fiúk között volt mind a négy magyar srác, akikkel nagyokat röhögtünk egy egy magyarul elejtett megjegyzésen. A tanár, Karl, a bemelegítés után párokba parancsolt minket, itt jött el életem három legkínosabb másodperce, én lettem a 11. pár nélküli szamárfüles díszpéldány, de ugye minden történik valamiért, még mielőtt sokkot kaphattam volna, Karl kézenfogott és first ladyvé változtam. Természetesen az óra végére kiderült, hogy rejtett őstehetség vagyok, és az én Karlom szerint csupán fel kéne szabadítani belőlem a dolgokat…persze mondtam neki, hogy mindez azért van, mert vidéki vagyok, nálunk nem voltak lehetőségek, a szentgróti koktélban meg nem karolt fel senki, de hát annyi baj legyen, én nem cserélnék senkivel…reeeengeteg mosolyjel…
Vigaszdíjul a holland srác bókolt egyet az ajtóban, hogy a kedd esti buliban is én táncoltam a legjobban. Hahahaha…
Szép álmokat Magyarország!
