Emlekszem, mikor elöször jöttem vegig ezeken az utcakon. Mikor minden uj volt, es idegen, az otthon pedig tavol es nagyon messze. Mar nem idegenek az utcak, mar minden sarokhoz emlek kötödik. Mar nekem harangoz a Dom, nekem zsufolt a Rajna-parti setäny, nekem köszönnek szep napot az eladok. De nem ök fognak hiänyozni.

Güven fog hiänyozni, mikor a törökül es magyarul is ugyanugy hangzo mondatot mondja: a“zsebemben alma van“. Emberek, es emberekhez kapcsolt hangulatok fognak hiänyozni. Kiüresedik majd a helyük, hogy ujak jöhessenek.

A hetveget csaladiasan a ket anyämmal töltöttem, akik hoztak palinkat meg bort, föztek nokedlit meg pogacsat, kitakaritottak es rendbe szedtek az eletem. Megtanitottak, hogy ne legyek satnya, meg hogy vegyek jegyet a villamoson, mert az ellenörök leteznek. De kellenek a kalandok az ember eletebe…

Hajokaztunk velük a Rajnän, voltuk Aachenben, ahol a Dom mellett egy szöke läny operakat enekelt a levegöbe, meg adtunk penzt a kölni utcazeneszeknek, nehogy alabbhagyjon a lelkesedesük. Jol esett ez a kis csaladias hetvege.

Szelet a vitorlaba! Holnap Mallorca, mar erzem a tengerillatot.

“S már látom, mint kap paripára,

Vállamra üt, nagyot nevet

S viszik tovább a táltosával.

Pogány dalok, víg hajnalok,

Boszorkányos, forró szelek.”